Egy jó barátság kezdete

Másnap reggel kicsit sem lelkesen, de kikeltem pihe-puha ágyikómból, majd a fürdőszobában emberi kinézetet varázsoltam magamnak. Mivel egy normális ember nem mászkál meztelenül kiválasztottam egy szettet.


Elhatároztam, hogy bocsánatot kérek a sráctól, akármilyen nehéz is lesz.
- Szia!- siettem fel amikor megláttam, hogy éppen az ajtójukon készül bemenni.
- Szia!- köszönt elég furán. Nem értette mit akarok tőle, azok után ahogy tegnap viselkedtem vele.
- Igazából csak szeretnék bocsánatot kérni és megmagyarázni a viselkedésem...
- Elfogadva.- eresztette egy halvány mosolyt. Megyünk sétálni?- bólintottam, majd elindultunk egy parkba. Már egy ideje csendben sétáltunk amikor leültünk egy padra.
- Azt mondtad megmagyarázod...
- Tudod...
- Josh- segített ki
- Tudod Josh elég sok minden történt velem az utóbbi időben, ami eléggé felzaklatott. Még nem tettem túl magam a dolgokon és elég nehéz bárkivel is kapcsolatot kialakítanom...
- Mi történt?
- Hát... már előtte is elzárkóztam, persze nem kezdetektől fogva, csak abban az egy hétben. Szakítottunk a barátommal és nem tudtam elfelejteni...- nem bírtam folytatni. a könnyeimet nyeltem le.
- Sajnálom!- ölelt át nyugtatásképpen Josh.
- Ez még... csak a szebb része.- folytattam.- Az egész úgy kezdődött, hogy a kereszt szüleim elutaztak, mindig ők vittek suliba, de így egyedül kellett mennem. Késésben voltam, siettem.- az egész újrajátszódott bennem, mintha újra megélném.- Kevin ott állt, azt mondta elvisz. Bele mentem, de nem kellett volna. Mintha nem is történt volna köztünk semmi kezdett el átlagos kérdéseket feltenni. Kifakadtam. És ő is. Rám figyelt, nem az útra. Azt mondta nem tud elfelejteni. Az utolsó szava az volt, hogy szeretlek! És bumm... minden elszállt. én túléltem, megúsztam egy kartöréssel... De ő nem. Ott feküdt és azt sem tudtam mit csináljak. Egy beteg poénnak hittem. Egy viccnek. De rájöttem, hogy nem az!- a könnyeim patakokban folytak, láttam Kevin lélektelen testét magam előtt...- Minden erőmmel kapaszkodtam... hogy maradjon velem. 2 óra. 2 órán keresztül csak szólongattam, elmeséltem neki a történetet, ahogy össze jöttünk, hogy soha ne felejtse el. A sok ember állt körülöttem, de egyik sem tudott elrángatni onnan. Csak álltam ott fölötte és a kezére csepegtek a könnycseppjeim. Nem tudom feldolgozni. Kevin volt életem szerelme. Egy szakítás... bármi, csak ne így...- magam elé bámultam és suttogva beszéltem. De Josh így is hallotta. Nem mondott semmit, csak szorosan a karjaiba zárt és úgy dülöngélt velem ide-oda.

Megnyugodtam, mintha a világ megszűnt volna létezni. Leírhatatlan érzés volt. Olyan wow. Mikor elengedtük egymást egy halvány mosollyal találtam magam szemben. Pont ez kellett nekem. Egy biztató mosoly, mostanában annyi sajnálkozó tekintetet kaptam...
- Sajnálom, hogy csesztettelek...
- Nem tudhattad, meg egyébként is jól sült el, nem?
- De! Nem eszünk egy fagyit?- kérdezte. Beleegyeztem, így mindetten kértünk 2-2 gombócot a finomságból. Sátlgattunk egy kicsit, beszélgettünk, nevetgéltünk. Szerintem jól megismertük egymást. Remélem ezzel nem csak ennyi volt.
- Lisa, holnap lesz egy buli, eljössz?- kérdte.
- Tudod most én és a buli...
- Megértem, semmi baj!- küldött felém egy nagy mosolyt.
- De majd bepótoljuk!- kacsintottam rá. Felnevetett, majd a téma követte a témát, a poénok követték a poénokat... naplemente volt mikor elindultunk haza.
- Örülök, hogy végül is megismertelek!- mondta Josh.
- Én is, jó, hogy most már nem az idegesítő gyerek vagy a szomszédból...
- Jól van Thompson, ezért még számolunk.- nézett rám játékosan.
- Rendben Devine, úgy sincs semmi fegyvered ellenem...- végül elköszöntünk és külön folytattuk a napunkat. Egy kicsit össze kaptam magam és már le is feküdtem aludni. Josh-on gondolkoztam, hogy hogy ismerhettem ennyire félre...

Nem vagyok megelégedve a résszel, de mondjátok meg ti mit gondoltok.