*1 hónap múlva*
Ha azt mondanám túl vagyok ezen az egészen hazudnék. Még mindig nem alszok, de próbálok nem gondolni arra, hogy megöltem egy embert. Sajnáltatásnak hangzik, pedig nem az. A barátaimnak és a sajnálkozóknak próbálom hangsúlyozni, hogy ne kérdezzék meg, mert egyszerűen az egész felelevenül és rosszabbul érzem maga. Csak kezeljenek úgy, mint az előtt.
Remegve keltem ki az ágyamból és próbáltam a karikás szemeimet valahogy... szóval normálissá varázsolni. Feldobtam vagy 3 réteg építhető alapozót és kb. ugyan ennyi korrektort. Aztán megcsináltam a szemhéjamat, raktam fel púdert pirosítót bla bla bla. Felvettem egy egyszerű összeállítást ami egyben kényelmes is.
Nem sokat, de fogok utazni és nem szeretnék ott feszengeni. Apáék lejönnek értem Londonból, elmegyünk valahova -nem tudom hova- és utána utazunk is. Remélem nem megyünk semmi olyan helyre, ahol egy melegítő nem lenne jó. Ha mégis, hát így jártak.
- Lis, indulhatunk?
- Persze!- szomorúan néztem végig lila szobámon. Annyi emlékem van és most úgy érzem itt hagyom őket. Kevint is. Egy hónappal ezelőtt ebből a szobából indultam el. Ebben a szobában voltunk először együtt Kevinnel. Imádta a képeimet nézegetni. Néha leült az író asztalomhoz és rajzolgatott. Igazi művész lélek volt. Nehezen de behúztam a bőröndön cipzárját majd többi táskámmal együtt lehurcoltam. A többi dolgomat már elvitték.
- Hova akartok még indulás előtt elmenni?
- Gondoltuk meglátogatjuk a nagyiékat, csak egy órára.
- Nem lehetne, hogy én még elmegyek egy helyre és utána ott találkozunk?
- Rendben!- egyeztek bele. Segítettem bepakolni a kocsiba a táskáimat, majd elindultam. Úgy éreztem utoljára muszáj elbúcsúznom Kevintől. Először elmentem arra a helyre ahol az autónk egy fába ütközött. Leültem az út szélére és csak néztem. Láttam magam előtt ahogy kipattanok a kocsiból és Kevin nevét ordítom. Ahogy elmesélem neki életem legjobb pillanatát, amikor oda jött hozzám. Láttam magam, ahogy sírok, minden újra játszódott bennem. Egy árva könnycsepp kúszott ki a szememből, majd követte a többi. Igyekeztem letörölni a könnyeimet miközben felálltam és a következő célomhoz sétáltam. Nem sétáltam csak úgy 5 percig amikor megpillantottam a vaskaput. Nyikorogva nyitódott amikor kinyitottam. Beléptem majd a sírkövek mellett kezdtem el lépdelni. Mikor megpillantottam a fekete félköríves fejfát leültem s mellette lévő padra. Könnyeim megeredtek. Csak 18 éves volt, de én megöltem. Szörnyű érzés, senkinek sem kívánom. A gyilkosokat börtönbe zárják... bárcsak én is oda jutottam volna. Legalább nem marcangolna szét a gondolat, hogy megöltem egy embert és nem bűnhődök meg érte. A fejfán újra elolvastam a feliratot: "Kevin Thompson 1996-2014
,,Egy utolsó kívánság még, mielőtt mennék:
Gondolj rám majd néha, csak ennyit szeretnék.
Előlépnék a semmi közepéből, mint egy váratlan vendég,
Majd szíved vad ütemétől új életre kelnék." "
Az jutott eszembe, hogy talán majd valamikor elfelejtem. Nem akarom és legszívesebben magamra tetováltatnám. Mintha felvillant egy kis lámpa a fejemben úgy éreztem magam. Majd ha Londonba érünk biztos, hogy meg fogom ejteni. Kevin arcát hirtelen magam előtt láttam. Mosolygott és a szeme csillogott. Újra sírva fakadtam.
Fél órát ültem és hagytam hogy elárasszanak az emlékek. Aztán felálltam. Még utoljára visszanéztem utána pedig kigyalogoltam a temetőből. Hívtam egy taxit majd elmentem a nagymamáékhoz. Ahogy megbeszéltük apáék már ott voltak.
- Sziasztok!- köszöntem.
- Kincsem, de jó, hogy jössz, sütöttem almás pitét meg csináltam húslevest. Másodiknak van rántott hús tört- vagy sült krumplival, meg van saláta!- támadott le rögtön az én drága nagyim.
- Köszönöm nagymama, de most nem vagyok éhes!- mosolyogtam halványan.
- Oh, drágám, olyan sovány vagy! De nem erőltetem.- nagymama a hátam mögé pillantott, majd gyorsan vissza.- Hol van Kevin? Miért nem hoztad magaddal?- anyukám és apukám kezében hirtelen megállt a villa. Csend lett az egész szobában, mindenki rám meredt, csak nagyi mosolygott kedvesen. Ami azt illeti, ha lehet nem mondom ki, ezért sem hirdettem nagyinak. Azóta nem is találkoztunk ezért sem mondtam még.
- Nagyi, kérlek üljünk le!
- Rendben!- leültünk a kanapéra és magam elé meredve bámultam.
- Egy hónappal ezelőtt Kevin balesetet szenvedett!- mondtam.
- Sajnálom szegényt. Add át neki üdvözletem és, hogy jobb múlást!
- Nagyi, ez még nem minden! Kevin nyaka eltört és a tüdeje összeomlott. A szíve is megállt.- nehéz volt kimondani, el is sírtam magam.- Nagyi, Kevin a kezeim közt halt meg!- hajtottam a vállára a fejem. Mindketten sírtunk, a család többi tagja is elpityeredett a jelenet láttán.
- Nyugodjon békében!
- Nagyi, ez még érzékeny téma, lehetne, hogy hanyagoljuk...- nagyi csak bólintott, majd nyugodtan beszélgettünk tovább a piros kanapén. Szóba került a suli, a költözés, a barátaim, hogy mit kezdek majd a jövőben, hogy hogy sikerült az érettségim... Csak a szokásos témák. Ezután elindultunk Londonba. Az úton végig zenét hallgattam, nem gondoltam semmire csak bámultam ki az ablakon. Az út tele volt gyönyörű dolgokkal. Elautóztunk egy gyönyörű kastély mellett, láttam őzeket és ugrándozó nyuszikat. Minden idilli volt. Londonba beérve elfogott a gyomor görcs. Itt fogok lakni ezek után. Mire megjegyzem mi merre van megöregszem és 5-ször elüt egy kocsi. Dugóba kerültünk, amit egyébként szintén szörnyen nehéz lesz megszokni, már csak azért is, mert hamarabb kell így elindulni. London külső részében vettünk egy házat, állítólag London legszebb házai közé tartozik. A szüleim ezen oldaláról egyébként még nem meséltem. Röviden annyit róluk, hogy nagyon sokat adnak a külsőségekre, de nagyon szerető szülők. Hiába van pénzünk mindent magamnak kell megvennem, de én még örülök is neki, mert így nem vagyok elkényeztetve. Mikor az autó megállt a nagy elmélkedésemből kizökkentett és kinéztem az ablakon. Rögtön megláttam a világító pázsitot, a hatalmas medencét majd rögtön utána a hatalmas és gyönyörű házat. Most ebben fogok lakni. Milyen lehet belülről?Mikor kiszálltam körbenéztem egy kicsit az udvaron, hát eszméletlen. Ha az első részét összehasonlítom a hátsó kerttel, mintha teljesen más ház lenne.
Itt egy kép a ház első kertjéről, valami eszméletlen király.
Több medencéje van, emberek!
A szüleim egyedi módon rendeznek be lakást, pontosabban berendezik a saját szobájukat és fele-fele arányban felosztják a többi hálót. Az egyik fele lányos, a másik fele semleges lesz. Így kell választanom közülük.
Volt 4 lányos szoba.
Az uniszex szobák:
Nem mintha nekem semmi sem lenne jó, de mindegyik olyan hotelszoba benyomású volt, persze fel lehet őket dobni, egy kicsit át lehet alakítani. A második lányos szobát választottam, de persze a többi szobát sem fogjuk lerombolni, ezért még év közben bármikor át költözhetek. Ehhez a szobához külön fürdő és gardrób van.
A konyha és a nappali is valami eszméletlen...
Szóval itt lakok én. Nagyon hiányozni fog a megszokott kisváros, de úgy érzem kell most ez a felejtéshez. Az ágyamra leülve raktam be a fülesem. Egy kis nyugira volt szükségem, hogy egyben átgondolhassam az eltelt 2 hónapot. Még eddig nem volt alkalmam erre, nem mert nem volt időm, csak azért, mert még nem álltam rá készen. Talán soha nem lesz kapcsolatom. Kb. két hete oda jött egy srác. Paraszt és bunkó voltam vele, pedig kedvesnek tűnt. Csak beszélgetni szeretett volna, mert nem ismertem. Bár ezt a részét nem értettem, az biztos, hogy nem így kellett volna kezelnem. Normál esetben beszélgettem volna vele, de bele gondoltam, hogy mi történik, ha megszeretem.
Elmélkedésem után elmentem sétálni a városba. Vettem egy fagyit, bár az idő még kicsit hideg volt hozzá. Aztán valaki hirtelen nekem jött és az egész fagyi a felsőmre ment.
- Bocs!- hallottam egy hangot...
Siess!
VálaszTörlésPuss
Sietek! Pussy
Törlés