Emlékedre

Reggel kétségek közt keltem. Gyorsan bekapcsoltam a laptopom aztán kikerestem hogy hol van a buszmegálló és néztem egy menetrendet is. Nem voltam benne biztos, hogy eltudok készülni 8:15-ig. Gyorsan bekapcsoltam az asztali gépet, mert ahhoz volt kötve a nyomtató. Amíg töltött elmentem fogat mosni. Mire vissza értem betöltött és megkerestem az oldalt ahol a menetrendet találtam. Gyorsan kinyomtattam és tovább készülődtem. Mikor kijöttem a zuhanykabinból 8:15 volt. Na most lett elegem a napból. Szitkozódva sétáltam a szekrényhez és siettem, hogy 8:30-ra kész legyek. Ha azt mondom soha nem szoktam elrontani a tusvonalat elhiszitek? Pedig így van, de most vagy 5- ször csináltam újra. Mondanom sem kell, nagyon nem voltam kész és szinte 1000%- hogy elkéstem.

Felvettem egy egyszerű összeállítást, megcsináltam a hajam és már rohantam is. A nyomtatott térképet a kezembe fogva siettem, hogy valahogy odaérjek kilencre a suliba. Nem is láttam merre megyek csak próbáltam magam térben is elhelyezni valahol. Hirtelen valahol a járda és a kocsifeljárónk között egy alakba ütköztem.
- Bocs!- és tovább is mentem volna, ha nem kapja el a csuklómat. Felnéztem és ki volt ott? Na ki? Hát persze, hogy nem Harry Styles! Hanem Kevin.
- Mit keresel itt?- kérdeztem közömbösen. Valami furcsa futott át rajta.
- Gondoltam elviszlek, hallottam, hogy elutaztak a kereszt szüleid.- csodás. Nem akartam elkésni, de nem szerettem volna Kevinnel egy kocsiban utazni. Az mégis furcsa lett volna.
- Ha elvinnél azt megköszönném!- sóhajtottam. ( Én ezt a számot hallgattam az írása közben, a szövege nem illik ide, de hangulatos.)A kocsiba beülve azon gondolkoztam, hogy most beszélnek kéne vagy esetleg várjam míg ő szólal meg. Az utóbbit választottam. Kb. 2 percet ültünk teljesen csendben amikor megszólalt.
- Hogy vagy?
- Kevin, ezt most komolyan mondtad? Azok után ami köztünk történt ilyennel töröd meg a csendet? Az meg a másik, hogy mit tudok rá válaszolni?! Köszi, jól vagy mondjak igazat? Inkább meg sem szólaltál volna!- bukott ki belőlem. Így utólag sem tudom eldönteni jól tettem-e vagy sem, de biztos, hogy mentem vele valamire.
- Jó, akkor mondd el hogy vagy! Az igazat és őszintén!
- Őszintén? Hát oké. Kurva szarul vagyok, mert egy hete sem szakítottam a pasimmal, de mindenki elvárja, hogy boldog legyek! Kurva szar, hogy amíg én majd' meghalok addig te csak röhögsz és olyan kurvára helyesen mosolyogsz! Elegem van, érted? Utálom az egész szaros életem, fogalmam sincs mi lesz velem és hogy hova kerülök, és értem, hogy mások is egyetemre mennek, de én költözök bazdmeg! Tudom, hogy önsajnáltatásnak hangzik, de rohadtul leszarom jelen helyzetben, hogy ki mit gondol!- kiabáltam, indulatos voltam. Egy apró könnycsepp kicseppent, de szinte észre sem vettem.
- Lis, sajnálom!
- Mit sajnálsz, Kevin?
- Hogy úgy érzed túl vagyok rajtad, pedig nagyon nem! Próbálom minden mozdulatodat az agyamba vésni, elraktározni, mert nem tudom hogy fogok rád emlékezni. Sosem akarlak elfelejteni, örökké szerelmes leszek beléd... és ezek nem csak üres szavak, ezek pontosan így vannak. Próbálom ezt az  egész dolgot kevésbé fájdalmassá tenni, de nem tudom. Azt mondtam kihűlt, most úgy érzem jobban lángol, mint valaha. Egy máglya van a szívemben és nem tudom eloltani. Megőrülök, érted? De nem fogod fel, soha nem is fogod. Sajnálom, ha bántalak, de csak a saját fájdalmamat próbálom enyhíteni. Önző vagyok, tudom, de most az egyszer hagy legyek önző. Azóta az ominózus vasárnap óta nem tudok aludni mert csak rád gondolok. Kattog az agyam és megőrülök. Egy idegbeteg vagyok, mindenkire ráordítok akár kedves akár nem és elűzök magam mellől mindenkit! Szeretlek, érted? Nem tudok nélküled élni! Szeretlek, Lis!- és bumm. A könnyfátyoltól valami feketét vagy sötétbarnát láttam. Na tudtam mi van, annyit éreztem, hogy valami eszméletlenül nyomja a karom. Éreztem valami forrót. Mikor kitisztult a látásom vért láttam. Mindenhol. Kevin feje ott hevert a kezemen és folyt belőle a vér. Az egész teste kicsavarodottan feküdt, a feje be volt esve a két ülés közé. Baleset. Megijedtem.
- Kevin, kérlek ébredj fel! Hallod! Kevin! Kelj már fel, te barom!-egy kéz nyúl értem, zokogva rántottam ki a vállam a szorításából.- Kevin! Kevin! Én is szeretlek, Kevin! Kevin, az Istenért, szólalj már meg! Mindjárt segítenek! Kevin! Kevin, sajnálom! Hallod! Szólalj meg! Kevin!- zokogva ordítottam a fiúra.- Ne szórakozz, szólalj már meg!- a kéz újra elragadott.- Nem látja, hogy ő szorul segítségre! Csináljon már valamit!- ordítottam rá az idegenre.- Kevin! Nem! Nem lehet! Kérlek! Sajnálom! Hallod? Mit mondjak még, hogy felkelj! Annyira sajnálom! Kevin! Kérlek! Kérlek szépen...- a hangom egyre halkabb lett. Kiszabadították a beszorult kezem én pedig Kevin arcát a tenyereim közé fogtam.- Kérlek, kelj fel.- suttogtam- csak most az egyszer! Ébredj fel...
- Kérem jöjjön!- húzott egy hang.
- Hagyjanak már békén!- mentők hangját hallottam.- Kevin! Ébredj fel! Szeretlek... szeretlek, hallod?! Szeretlek... örökké!- a tűzoltók kiszedték a kocsiból Kevint. Ott volt ő és nem reagált. Nem beteg poén. Nem beugratás. Igaz volt. Ott vitték el miközben én ültem a kocsiban. Nem tudtak kirángatni, nem akartam ott hagyni. Nem tették be a mentő autóba. Defibrillátorral próbálták újra éleszteni. Egy idő után feladták. Kipattantam a kocsiból és oda futottam. Meg álltam és megfogtam a kezét.
- Kérlek ne hagyj itt!- suttogtam. Mindenki engem nézett, nem érdekelt. Egy mentős sírt. Hát mit mondjak, én is.- Szorítsd meg a kezem, Kevin! Ez csak egy álom, ilyen nem létezhet. -A keze hideg volt. Ráhullott egy könnycsepp.- Nem hagyhatsz itt? Nem hagyhatsz itt, érted? Emlékszel, amikor össze jöttünk? Ősz volt és te oda jöttél hozzám. Azt mondtad csücsül a majom a fán... ez a majom te vagy... és, hogy leszek-e a majom társa, hogy ne kelljen egyedül vacsoráznia... - meséltem-Tudtam hogy különleges vagy! Mindig is tudtam. Emlékszel az évfordulónkra? Egy majmot adtál és azt mondtad mindig is a majmom leszel... hát most legyél a majmom. Kérlek! Csak most az egyszer! Nem hagyhatsz itt! Mit mondok majd a családodnak? Kevin! Kevin, bazdmeg szólalj már meg!- ordítottam rá amilyen hangosan csak tudtam. De nem ordított vissza.-Kevin! Kelj fel! Most! Kevin, sajnálom. Lehetsz önző ezentúl mindig, csak kelj fel. Sajnálom.... Nem tehetsz semmiről.- egy kéz megragadott hátulról.- Hagyjon már békén. Nem látja, hogy ez egy beteg tréfa. Csak megvárja míg kimondom azt, amit hallani akar!- ordítottam rá a mentősre.- Kevin, mit akarsz még hallani? Szeretlek, hallod! Kevin! A büdös életbe Kevin!- akárhogy szorítottam a kezét nem reagált.- Tarts ki, Kevin! Te is ezt mondtad, emlékszel? Amikor nagyapa meghalt, azt mondtad tartsak ki.. én pedig hittem neked. Hittem neked most pedig te higgy magadnak. Biztos, hogy nem ébredsz már fel? Sajnálom mindent amit a fejedhez vágtam. Kérlek... tudd, hogy mindig is szeretni foglak. Akármi történjen. Tudom, hogy nem ébredsz már fel!- suttogtam.- de azt is tudom, hogy hallasz. Szeretném elmondani, hogy amikor azt mondtam utállak nem gondoltam komolyan.  Emlékszel mikor mondtam? Egy éve, de nekem akkor is fontos. Kevin, van egy húgod, Lottie. Ha megkérdezi mit mondjak? -Egy utolsó csókot nyomtam a szájára. Az utolsót.- Ne halj meg... miattam ne... kérlek... Anyukád zokogni fog, szétszakítja majd a fájdalom. Megértem, engem is. Te vagy a legcsodásabb ember akit ismerek! Mindig segítesz és nem csak azoknak akit ismersz... mikor legutóbb segítettél az árvákon egy kislány azt mondta olyan apukát szeretnek, mint te vagy... Jó apuka lennél. Ha tényleg van Isten, miért pont téged vesz el tőlünk? Önző és magának akar. De bassza meg, én is. Ne hagyj itt, nem élem túl. Kérlek- suttogtam.- Kérlek, kérlek, kérlek. Nem akarok gy gyilkos lenni.Nem akartalak megölni... megöltelek...megöltelek, én a gyilkos. Egy gyilkos. - lefogtak őt pedig el vitték. - Ne, kérem! Nem halt meg! Nem, ne higgyék el! Én ismerem, ez csak egy beteg poén. Lehetetlen... nem ölhettem meg életem szerelmét... nem... Kevin, ez már túlzás... én...én nem öltelek meg. nem. Nem.- magam elé nézve suttogtam. Folyt a kezemből és a lábamból a vér, de kit érdekel. Nem érdekelt. Az akarom, hogy megöleljen. Ő, Kevin.
                                                                              *

Ma is sokat gondolok Kevinre. Minden este ő jár a fejemben és nem tudok szabadulni a gondolattól. Megöltem. Egy gyilkos vagyok.


Megtörtént események alapján, csak a szereplők neve és a helyszín változott. Ezúton is szeretnél emlékezni életem első szerelmére Krisztiánra. Úgy gondoltam hallanotok kell a történetem, ezért megírtam nektek ezt a részt. Számomra is nehéz volt felidézni az emlékeket, de értetek megtettem. Tudnotok kellett mit éltem át. Hogy én hogyan éltem át. Ebben az egészben Krisztián elvesztése és a tudat fáj, hogy gyilkos vagyok. Minden este azzal a gondolattal fekszek le, hogy megöltem a számomra legfontosabb embert... Kiöntöttem nektek a szívem, csak azért, hogy megismerjetek, engem. Ez a rész egy nagy fejezetzáró is. Az összes eddigi rész igaz történet alapján íródott, most pedig már jön a fanfiction része. Ha tetszett a rész vagy csak szeretnéd elmondani a véleményed, komizz!