Őrlődés

Másnap reggel álmosan keltem ki az ágyamból. Hiány érzetem volt, de nem tudom miért, talán mert Kevin nem volt mellettem, vagy mert a szüleim nem voltak ott, nem tudom. Ez a két dolog pont az a két dolog amihez az utóbbi időben hozzá szoktam. Hirtelen felindulásból elővettem a telefonomat és tárcsáztam Kevin számát. Basszus, nem hiszem el, hogy ez csinálom. Egy hete megfogadtam Sophianak, hogy megvárom míg ő keres, megvárom míg azt mondja, beszéljünk. Most ezt mégis megszegtem, de úgy érzem, ha ezt a lépést nem teszem meg talán úgy megyek el,hogy nem beszéltem meg vele a dolgokat.
- Haló!- álmosan vette fel a telefont. Ahogy meghallottam életem szerelmének hangját a szívem máris hevesebben dobogott és egy fokkal boldogabb voltam.
- Szia, Kevin! Öhm , bocsi, ha felébresztettelek, csak úgy éreztem ideje beszélnünk...- nem igazán tudtam hogy lehet ez jól előadni.
- Hát jó, átjössz?
- Igen! Egy óra és ott vagyok!- Kevin öt percnyire lakik, mire elkészülök ő is összekaphatja egy kicsit magát és talán még nekem is lesz időm átgondolni mit fogok mondani. A telefont az ágyamra dobtam, és a fürdőmbe rohantam. Gyorsan megmostam az arcom, feltettem egy kis arctisztítót, majd beálltam a zuhany alá. Miután leöblítettem magam a zuhany alól kilépve lemostam az arctisztítót a fejemről. Ezután a gardróbomhoz sétáltam és kiszedtem belőle egy egyszerű összeállítást.

Ezeken kívül még feldobtam egy alap sminket és kivasaltam hosszú, szőke hajamat. Egyszerűen hagytam, hogy a vállamra omoljon. Készülődés közben kialakítottam egy forgatókönyvet a fejembe, hogy majd megyek ő meghallgat és minden olyan lesz, mint régen. Elmondja mennyire szeret én is elmondom és meg lesz a happy end. A házból kiérve bepattantam a fehér kocsimba, letolattam a feljáróról és a kormányt idegesen markolgatva kezdtem el vezetni. Pár perc múlva majd felrobbanva jöttem rá, hogy baleset volt és egyhamar  innen ki nem jutok. Valahol a kocsisor végén állva tárcsáztam Sophiat. Miuzán felvette lehadartam neki, hogy mi van és vártam, hogy valami tanácsot adjon.
-Lis, oda mész és szerintem simán megbeszélitek!- biztatott, hogy így gondolja, de ettől a gondolataim még nem lettek összeszedettebbek.
- De Sophia, tudod, hogy mi még soha nem beszélgettünk komolyan. Azért eléggé be vagyok tojva.
- Nem hiszem, hogy Kevin szakítani akarna...
- Szerintem meg tuti. Most gondolj bele, egy hónap és talán többé nem is találkozunk!
- Figyelj, nyugodj meg, juss el Kevinig és utána csak lesz valami! Te akarsz szakítani?
- Na ez az! Nem tudom, szeretem, de annyira eltávolodtunk! Na jó, megindult a kocsisor, úgyhogy én lerakom! Szurkolj!- azzal bontottam a vonalat és vissza dobtam a telefont a táskámba. A hátralévő három percben az agyam veszettül kattogott, nem tudtam mit is mondhatnék. Mikor csengettem Kevin nem nyitott ajtót, így gondoltam be megyek. Mikor be értem egy széken ült és gitározott.

Mikor észre vett oda jött és megölelt. Megnyugtatott ez a gesztus, legalább nem utál.
- Szia! Jó, hogy találkozunk, rég nem volt már ilyen!- kezdte.
- Hát igen, pont ez az amiről szerettem volna veled beszélni. Nem igazán tudom mi van velünk, vagy, hogy mi lesz.
- Ez hogy érted?
- Kevin, te is tudod, hogy jövőre mindketten fősulira megyünk, te még nem is tudod mi lesz, hova mész, én meg biztos, hogy Londonba megyek tanulni.
- Tudom, de nem akarom, hogy ennek köztünk vége legyen. Vagy te igen?
- Nem, én sem akarom.
- Akkor mi legyen velünk?
- Nem tudom, Kevin!- tényleg nem akartam, hogy a tündérmesénk véget érjen, nem szerettem volna kilépni ebből a kapcsolatból. Rossz volt.
- Figyelj, nem folytathatnánk ezt a beszélgetést holnap?- ajánlotta fel.
- Az jó lenne! Holnap nincs edzésed?
- De van, de csak hattól, előtte meg megyek Kiaraékhoz...- akárhányszor meghallom ezt a nevet ideges leszek. Kiara 2 éve a legjobb barátnőm volt, aztán csúnyán összevesztünk, mert én összejöttem Kevinnel miközben neki is tetszett. Előtte persze megkérdeztem tőle nem-e baj, erre ő azt mondta nem, később mégis problémát csinált belőle. Na mindegy, a lényeg annyi, hogy össze vesztünk, ő azóta is hajt Kevinre, de ő ezt észre sem veszi. Ha szakítanánk szánalmas lenne, ha ezek ketten össze jönnek. Undorító. Ráadásul még csak nem is az lenne, hogy szerelemből, mert azt senki sem tudja elképzelni, ez kifejezetten egy rövid kapcsolat lenne, pont mint a ribanc többi kapcsolata. Az a leggázabb, hogy ezek a hátam mögött minden nap chatelnek és találkozgatnak és azt hiszik nem is tudok róla. Még undorítóbb. Idegesít, hogy ezek holnap is találkoznak, mondjuk az már nem elkerülhető, mert egy csoportos munkára osztotta be őket így az irodalom tanár.
- Jó, oké, akkor beszéljük meg holnap.
- Oké. Nézünk filmet?- vetette fel az ötletet. Aztán berakott egy DVD-t, de nem figyeltem oda. Az agyam a holnapon kattogott, hogy hogyan fogok haza menni, boldogan vagy sírva. Kapcsolatban leszek-e vagy már nem.