Sziasztok! Mint látjátok ez egy új blog, régebben is volt pár blogom, de azokat nem igazán szerettem és már régen foglalkoztam vele, úgyhogy úgy gondoltam ideje kezdenem egy újat. Igazából annyit kell tudni rólam, hogy több, mint 3 éve Directioner vagyok, imádok zenét hallgatni és még jobban szerettem blogolni. Remélem újra megszeretem ezt a tevékenységet és ti is ugyan annyire szeretitek majd olvasni. Ha valaki esetleg tudna ajánlani egy jó designer blogot azt megköszönném, mert mint látjátok még nem igazán van kész a kinézet. Ha ezt olvasod kkor bizonyára benéztél, amiért külön köszi és lécci komizz. Jó olvasást!
A szobámban ültem és bámultam ki a sötét éjszakába. Nem igazán tudtam mihez kezdhetnék magammal, péntek este van és nekem semmi programom.Ráadásul tél van és ezért még hamar be is sötétedett. KI is vagyok én? Ez egy jó kérdés. A személyiségemet igazából jelenleg próbálgatom kialakítani, eddig nem sok sikerrel. A biztos információk rólam, hogy a nevem Lis, mint Lisbeth. 18 éves vagyok és az utolsó évemet töltöm a St. Louis gimiben. A padokat a barátommal karöltve koptatom.Ő lenne Kevin. Szőke, kisfiús arcú álomsrác, pont jól van kigyúrva és kockahasú. A külsőségek mellett egy romantikus, jóakaratú srác hatalmas szívvel. Imádom a személyiségét, bár a kapcsolatunk nem tökéletes. Az utóbbi két hétben egy szót nem beszéltünk, egyszer chateltünk, de azt is csak 10 percig. Attól félek, hogy ha nem csinálok valamit végleg elhidegülünk egymástól. Pár srác a suliban azt hitte szakítottunk, mert hozzá szoktak, hogy állandóan együtt látnak minket, ez viszont már nincs. Hiányzik, de úgy érzem, szenvedünk. Eddig minden problémánkat csak elfelejtettünk, sosem beszéltünk meg és félek, hogy ez is így lesz. Hirtelen felindulásomból tárcsáztam a számát, bár nem sok esély volt arra, hogy a diszkó üvöltő zenéje mellett meghallja. A jóslatom bevált, pár csörgés után az üzenetrögzítője jelentkezett. Egyébként a kapcsolatunkról annyit, hogy bizonytalan. Nem hiszem, hogy megpróbáljuk távkapcsolatban. Hogy minek a távkapcsolat? A szüleim 2 éve elköltöztem Londonba, mert nem találtak sehol munkát Leicesterben, a jó életről pedig nem szerettünk volna lemondani, Én azért nem mentem velük, mert úgy gondoltuk még ezt a két évet befejezem a középsuliban, utána pedig majd ott tanulok tovább. Most pedig mivel a suliból már csak két év van el kell döntenünk, hogy mi legyen kettőnkkel, mármint velem és Kevinnel. Ezen őrlődöm pár napja. Két lehetőségünk van: kiélvezzük az utolsó pillanatokat együtt vagy eltávolodunk, hogy kevésbé fájjon. Három legjobb barátnőmet, Veronicat, Sophiat és Fannyt készülök itt hagyni. Nehéz lesz, az biztos. De a legjobban szerintem Kevin fog hiányozni. Egyszerűen nem tudom nélküle elképzelni a következő évet a fősulin. Ráadásul nem is ismerem Londont, persze, már voltam ott párszor, csak azért mégsem ismerem annyira, mint Leicestert. Meg amúgy is, nem akarok Londonba menni!!! De sajnos ezt nem én döntöm el, hanem a sors. Úgy érzem kifutok az időből és nem lesz időm elbúcsúzni. Próbálok érveket és ellenérveket felsorolni és meggyőzni magam. Rosszul érzem magam emiatt. Egyszerűen idegesít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése